A PÁLYÁZAT CÉLJA olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatása, amelyek Budapest szellemi, művészeti, kulturális és tudományos életének színvonalának emeléséhez kívánnak hozzájárulni; épített és természeti értékeinek védelméért, műemlékeinek megőrzéséért, a kulturális örökség megóvásáért, egy egészségesebb Budapestért és a humán- és szociális szolgáltatások, az esélyegyenlőség, az életminőség javításáért tevékenykednek.E célokkal összhangban, az Alapítvány pályázatot hirdet e célok megvalósítására, az alábbi feltételekkel:
A PÁLYÁZÓK KÖRE: · Pályázatot nyújthatnak be: Magyarországon ténylegesen működő, bejegyzett nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek.· A pályázaton nem vehetnek részt azok a pályázók, akik az Alapítványtól korábban elnyert támogatással nem számoltak el, kivéve, ha erre a Kuratórium engedélyt adott; továbbá nem bejegyzett szervezetek, politikai pártok, hatóságok, önkormányzatok, állami szervezetek és intézmények, valamint a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó (feladataikat szolgáló) alapítványok, szervezetek, továbbá profit-orientált szervezetek, gazdasági társaságok, kivéve ha a gazdasági társaság tevékenysége – a piac jellegére tekintettel is - támogatást igénylő, értékes közcélú, a főváros épülését elősegítő ügyet szolgál.
A TÁMOGATÁS JELLEGE: A megpályázható – vissza nem térítendő - támogatás felső határa 500.000,- forint (bruttó összeg) A már megvalósított programok utófinanszírozását nem támogatjuk; a támogatás elnyeréséhez önerő felmutatása nem szükséges. A Kuratórium fenntartja magának azt a jogot, hogy az igényelt összegtől vagy a kiírástól eltérő mértékű támogatást nyújtson. A pályázatok támogatására szétosztható keretösszeg: 15 millió Ft, mely a nyertes pályázók között oszlik meg.
A TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA: (lásd: új szabályok a Bank honlapján: „Tájékoztató az alapítványi támogatások elszámolásáról” ) A támogatást elnyert pályázó az értesítést követőn kötelezettségvállalást ír alá, mely szerint a támogatás összegét köteles a pályázatban megjelölt célra fordítani, és annak megvalósítását követően, de legkésőbb 2011. JÚNIUS 30-áig, illetve újabb pályázata benyújtása előtt az összeg felhasználásáról elszámolni. MEGPÁLYÁZHATÓ TÉMAKÖRÖK („Tájékoztató …”külön mellékletben a Bank honlapján érhető el).
A PÁLYÁZAT TARTALMI és FORMAI KÖVETELMÉNYEI: (az új szabályok a Bank honlapján találhatók: „Tájékoztató a pályázatok tartalmi és formai követelményeiről, 2010.”)
1./„Pályázati adatlap” ( a Bank honlapjáról tölthető le) ; 2./ Pályázat (pályázat tartalma, - cél, tevékenység részletes leírása) ; 3./ Költségvetés ; 4./ Bírósági bejegyzést igazoló végzés másolata; 5./ Jogalanyiságot igazoló alapdokumentum másolata ( a szervezeti formának megfelelően); . 6./ megcímzett, válaszboríték ( A4-es), és postabélyeg (mellékelve, nem felragasztva) ; 7./ esetleges kiegészítő mellékletek (lásd: „Tájékoztató….”)
● Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, egy eredeti példányban, magyar nyelven, a fenti sorrendben, az Alapítvány fenti címére! ● A „Pályázati adatlap”-ot kettő eredeti példányban kell mellékelni. ● A pályázati cél leírását, a költségvetést és az Adatlapot csak dátummal, aláírással, szervezetek esetén bélyegzővel is ellátva fogadjuk el. ● A „Pályázati adatalap” 4.pontja („Apályázat rövid tartalma”) nem helyettesíti magát a pályázatot - a cél részletes leírását -, és fordítva. ● A pályázónak önálló magyarországi bankszámlával kell rendelkeznie; az adatlapon a pályázó csak a saját számlaszámát tüntetheti fel. ● Kizárólag postai úton, az Alapítvány címére 2010. február 22-én éjfélig feladott pályázatot fogadunk el! ● A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT”. ∙ !! Nem fogadható el a kiírás fenti követelményeinek nem megfelelő, hiányos pályázat. Ezeket a pályázatokat a Kuratórium nem értékeli és indoklás nélkül visszaküldi. ► A „Pályázati adatlap” letölthető: www.budapestbank.hu/társadalmi szerepvállalás/alapítványok/Budapest Bank Budapestért… ► A Tájékoztató anyagok elérhetőek : www.budapestbank.hu//tarsadalmi szerepvállalás/alapítványok/kapcsolodó dokumentmokalatt.
A PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2010. FEBRUÁR 22. (HÉTFŐ) (a postára adás utolsó napja)
A pályázatok elbírálásáról a Kuratórium dönt, a pályázatok számának függvényében, előreláthatólag 2010. MÁRCIUS 31-éig. A Kuratórium a döntését nem indokolja és az ellen fellebbezésnek nincs helye. A Kuratórium döntéséről ÁPRILIS 30-áig- a pályázók írásban értesítést kapnak; a támogatást el nem nyert pályázatokat visszaküldjük, a nyertesek anyagait archiváljuk. Az eredményhirdetésre, a kötelezettségvállalás aláírására és a támogatások átutalására várhatóan 2010. ÁPRILIS második felében kerül sor. (További információk: Nagy Mária irodavezető, tel.: 450-6115; fax: 450-6025, E-mail: maria1.nagy@ge.com; www.budapestbank.hu) Budapest, 2010. január 05. Az Alapítvány Kuratóriuma |